Telex

Feltáró elemzés

Alig egy hónapja hoztuk nyilvánosságra az első hazai brand safety adatokat, akkor a kockázati kategóriák előfordulását vizsgáltuk a magyar híroldalakon. (Az előző jelentés módszertanáról és megállapításairól itt olvashattok részletesen.) A vizsgáltunk időpontjában még nem lehetett tudni, hogy mi lesz az Index pontos sorsa, azóta persze már elindult a kivált Indexesek által alapított Telex, melyet legfrissebb adatok szerint egyes napokon már közel félmillióan olvasnak. Azt az idő fogja eldönteni, hogy a Telex tud-e majd olyan babérokra törni hosszútávon, amilyenekkel „elődje” rendelkezett, de mi minden esetre nem szerettük volna, a szerencsétlen időzítés miatt kimaradna a sorból az új site, így a Telex első hónapját is átvizsgáltuk márkabiztonsági szempontból.

A Telexen az első hónapban kicsit több mint 1800 különböző tartalmat regisztráltunk. Úgy látszik az alma nem esik messze a digitális fájától, ugyanis ezzel az augusztusi rangsorban nagyjából fej-fej mellett lenne az Index-szel, a középmezőnyben elhelyezkedve. A tartalmak 52%-ában – pontosan 956 cikkben – jelent meg valamilyen kockázatos tartalom. Ez megint csak nagyban hasonlít az Index augusztusi eredményeire.

Kockázatmentes

Halmazábra a tartalmak arányáról a Telexen. - Syntax 2020.10.01-31

Míg a korábbi elemzésben azt láttuk, hogy a 2 domináns kategória – „Katsztrófák & járványok”, illetve „Baleset & haláleset” – közel az esetek kétharmadában állt egy cikk kockázatos besorolása mögött, ez a Telex esetében mindössze 44%, persze ezt indokolja többek között az elemzett időszakok közötti különbség. Azt viszont láthatjuk, hogy ennek a két kategóriának a szerepe nem csak egy adott pillanatban volt fontos, hanem általában nagy részét teszik ki a jelenlegi híreknek. Árulkodhat a szerkesztési és újságírási stílusról, hogy a „Káromkodás” és „Ezotéria & Okkultizmus” kategóriák csak 4-4 cikkben jelentek meg összesen.

Összességében azt látjuk – ahogy várható is volt – hogy a híroldalak velejárója a kockázatos tartalmak jelentős arányú megjelenése, és ez alól a Telex sem kivétel.

Érdekel?

Beszéljünk! A Syntax árazása teljesen testreszabott. Kérj kalkulációt tőlünk a saját igényeidnek megfelelően, az nem kerül semmibe!